Büszkék vagyunk rájuk - menekült család segítése
A Horváth család 2022.
március 22-én érkezett az Alapítványunkhoz Ukrajnából a háborúval kapcsolatos helyzet miatt.
A család együttműködése a szociális munkásokkal hatékonynak és kölcsönösen jónak bizonyult, a család úgy érezte a kitűzött célok elérésben tudunk segíteni nekik.
Az Intézményben töltött
idejük alatt minden nap teljes ellátásról gondoskodtunk számukra. Ez magában foglalt napi 3x étkezést, amiben megvolt az egészségük
megőrzéséhez és a gyerek fejlődéséhez szükséges vitamin -, és rostbevitel. Illetve ezen felül az Alapítvány élelmiszerkészletét igény szerint használhatták (hús, zöldség, gyümölcs), kedvük szerint főzhettek. Továbbá magában
foglalta az öltözködésük támogatását, hiszen a ruházkodásban is segítettünk
nekik.
Az egészségügyi gondok kezelése után tudtunk továbblépni a szociális helyzetet érintő kérdésekre. Az édesapának segítettünk munkát találni, így rövid időn belül bevételre tudtak szert tenni. Az anyukát igényei felmérése után abban állapodtunk meg, hogy mivel nyitott volt új ismeretek szerzésére, képzését fogjuk támogatni. Egy olyan tanfolyamot kerestünk, ami közel állt az anyuka elképzeléseihez, illetve piacképes szakmát biztosít. Közösen arra jutottunk, hogy a pedikűr-manikűr képzés lenne neki megfelelő.
Megkerestük a képzést indító intézményt, beírattuk és sikeresen el is végezte a tanfolyamot. Azóta kezdőként- kisebb nagyobb sikerekkel – végzi új munkáját, bízunk benne, hogy hosszú távon is jó döntésnek bizonyul majd a választás.
A bíztató eredmények fényében a következő lépés a család önálló lakhatásának előkészítése lett. Igyekeztünk mindent megtenni és mindenben támogatni őket, hogy ez megtörténjen. Több szervezethez is fordultunk segítéségért.
Ajánlást is tettünk albérleti támogatásra, mivel azt láttuk és tapasztaltuk, hogy László, az édesapa szorgalmas munkavégző, aki szívén viseli családja életét és mindent megtesz azért, hogy eltarthassa őket. Példaértékűnek láttuk a kitartását a feladatai elvégzésében. Ez megmutatkozott abban, hogy minden nap reggeltől kora estig dolgozott, és mindig 18:00 és 19:00 óra között érkezett vissza az Alapítványhoz. Nagy öröm volt számunkra az erőfeszítéseink és hitünk eredménye, mivel sikerült nekik lakást találnunk és június 1-jével ki is költöztek tőlünk. Természetesen a költözésben segítettünk.
Mivel az Intézmény szellemiségében, szemléletmódjában fontos helyet foglal el a hit és az Istennel való bensőséges kapcsolat, ezért ösztönöztük és segítettük is őket ennek kifejlesztésében. Több alkalommal részt is vettek az intézményen belüli bibliaórákon és film klubokon, aminek alapjait a hit és a remény képezi.
A gyermekről elmondható, hogy korát tekintve megfelelő érettségi szinttel, gondolkodással rendelkezik. Reményeink szerint meg fogja találni a helyét magyar oktatási rendszerben.
Alapítványunk az Utcáról Lakásba Egyesülettel összefogva sikeresen albérletet talált a család számára, így május 30-án, 2 hónap után elköltöztek tőlünk. Természetesen a továbbiakban is figyelünk rájuk, megállapodtunk a családdal hogy bármikor fordulhatnak hozzánk.
Varga Sára
A Misszió Alapítvány vezetője